A Magenta új albuma, sorrendben a negyedik, csak április 21-én jelenik meg, de a banda honlapján már egy hónappal korábban hozzáférhető lesz. Dallam és dinamika, amelyek együttes védjegyei, a Metamorphosis esetében megváltoznak, a banda egy sötétebb, hevesebb irányt képvisel, felkavaró témákkal.
Rob Reed szerint a lemez sok embert meg fog lepni, és a Magentáról fennálló előítéleteket is megváltoztatja majd, hogy milyen is egyáltalán az együttes, illetve, mennyire értenek a zenéléshez. A legtöbb számot gitárra írták, így az anyag is nehezebb, mint korábban, viszont megtartják a Magenta-hangzás legtöbb elemét.
Az albumot a Big Studios-ban vették fel Dél-Walesben, majd Rob Reed és Tim Lewis tovább dolgozott rajta a legendás Rockfield Studios-ban, Monmounth mellett, Walesben. Rob írt a lemezen minden zenét, Steve Reed a dalszövegeket, és a kitűnő illusztrációs munka pedig Killustrations nevéhez fűződik.
Igaz, hogy az album áprilisig még nem található meg az üzletekben, viszont március 22-től megvásárolható a Magenta shopban. Érdemes figyelni a honlapot, mert hamarosan egy előnyös előrendelési akciót hirdetnek majd meg, és persze a szokásos videó- és zenei frissítések is várhatóak a következő hetekre.
1. The Ballad of Samuel Layne [20:17]
2. Prekestolen [03:43]
3. Metamorphosis [23:15]
4. Blind Faith [6:01]
Magenta a Rockfield Studios-ban, 2008. januárjában
További linkek:
Magenta - Seven (CD)
Magenta - Revolutions (CD)
Magenta - Home (CD)