Tudom, hogy mit akarok mondani, csak nem tudom hogyan. Talán éppen emiatt vannak kommunikációs problémáim mostanában. Néha úgy viselkedek, mint a két és fél éves kisfiam, igen. Le tudom biggyeszteni a szájam, és tudok hangosan sírni (igazi könnyekkel! nem színház!), de tudok kerek szemmel rácsodálkozni és őszintén szeretni! Pofon tudom vágni, és a következő pillanatban megsimogatni ugyanott, ugyanazon a helyen, ahol az előbb még épp a szívébe markoltam. Ahogy engem is ugyanúgy meg tud simogatni valami, ami az előző pillanatban még a gyomromat facsarta. Nem tudom hogy mondjam szépen: öregszünk. Bájosan, kedvesen, tombolósan, fáradtan és szépen, de mindenek előtt nagyon bennfentesen.
Nem emlékszem mikor voltam utoljára olyan koncerten, ahol ennyire lelkes, ennyire szívbemarkoló volt a közönség. Ugyanakkor - valljuk be - öreg is. Nem feltétlenül baj ez, hiszen, ahogy múlnak az évek, egyre több szép emlék gyűlik össze, és a jóságok gyülekeznek a zsákunkban. Valami ilyesmi volt ezen a vasárnapon is (20080323,Gödör,Backpacker'sFeszt). Egy csomó batyus ember jött össze, hogy összekacsintson egy titkon, amin mindannyian osztoznak. Mert a Vidámpark, az Üllői Úti Fck, a PUF és a Korai Öröm is egy-egy titok, mindenkinek jutott belőlük pár intim pillanat. Valahogy úgy közösek ezek a zenekarok, úgy közösségiek, hogy közben biztos, hogy neked is ott van egy aprócska csücsök a szívédben, ami csak a tiéd, és azé a pár emberé a színpadon.
Nos, a Vidámpark (tessék két citromos videót nézni!) és a Fck is megérdemelt volna egy nagyszínpadot, de főleg ez utóbbi, mert annyira alacsony zenészek játszanak benne, hogy így, a Gödör sarkából inkább rádió adásnak hatott a fellépésük. Viszont nem is akármilyennek! Az évek őket is megszelidítették, na nem úgy, hanem inkább úgy, hogy együtt vannak, és a több generációt átélt számok még ma is táncra hívnak. De figyelj már, súgja a fülembe Csabi, miért nem lett ezekből sztár, mondom nem tudom, talán pont attól ilyen jó, hogy sosem lettek azzá. Aztán át a másik színpadhoz, ahol viszont egy egykor sztár zenekar toporog(va várja, hogy rázendíthessenek végre). Ez viszont nem mondható el arról a néhányszáz emberről a (valóban) küzdőtéren. A PUF vidám és laza, és úgy tűnik nem öregszenek (zenében n/sem!), sőt, ahogy beérnek az új számok, úgy kapnak lendületre. Nagyon rég voltam ennyire lendületes, táncolós, és drukkolós koncerten, látod, súgom oda a mellettem táncolóknak, ez még mindig az!
Az egyetlen - sajnos nem apró - szépséghiba, hogy a fiatalok erről mit sem tudnak. És nem az a baj, hogy nincs lemez, nincs felvétel, nincs videó, nincs honlap, hanem az, hogy nincs kommunikáció. Nem jut el. Vagyis gondolom hogy nem, mondjuk én már öreg(ecske) vagyok, szóval csak abból gondolom, hogy nem jut el, hogy a közönség első hat sorából hiányoznak a kócos hajú tinédzserek. Megvan a Kispálnál, megvan a Kiscsillagnál, gondolom a Tankcsapdánál is. Miért nincs meg a Fck-nál, a Vidámparknál, és miért nincs meg a PUF-nál? Ki kell nyitni az erkélyajtót, szellőztetni, kikiabálni az utcára, ki a Moszkva térre, hogy buliiiiivaaaaaaaaaan. Hallod? Mert a kortalan dalokhoz kortalan közönség illik! Na majd!
A lényeg, hogy szép, szép, hogy jönnek a zenekarok, szépen sorjában, jönnek Kaukázusok, Hangmások, meg Borik, meg Eszterek. Gyertek csak! De legyen egy fül, egy kíváncsi klikk a régire, maradjon meg és szülessen újjá. Nem a zenekarokról beszélek már, hanem Rólad, kedves közönség. Kutakodj abban a szekrényben, hidd el, értékes dolgokra lelsz majd!
